Susara-vízesés

 Idei nyaralásunk harmadik napján felkerekedtünk s elindultunk a Duna felé. De utunk elején megcéloztunk még egy közeli vízesést, ami Sasca Montana faluból érhető el. Hirtelen jött ötlet volt, Férjem telefonján lévő turista térkép alkalmazáson szúrta ki. Elautóztunk a szomszéd faluig, annak is a végéig, ahonnan már csak egy kövezett út vezetett tovább (ezt később egész közelről megismertük😀). Itt lehetett parkolni, megcsodálni a régi épületeket vagy épp megdöbbenni állapotukon- valaha egész látványos település lehetett. 

Ide tartunk:

A kövezett úttól balra haladtunk egy csakhamar ösvénnyé szűkülő úton, egy épp felujítás alatt álló nagyobb épület mellett. Az ösvény már az elején egész barátságos volt, árnyas, patakcsobogás, baloldalt sziklás. Néhol pallókon kellett átkelni, néhol kicsit feljebb emelkedtünk a patak partjáról, ilyenkor odalent látványosabb dolgokat művelt a patak: sietősebbre vette, hangosabb lett, medencéket vagy épp kisebb zúgókat formázott. Elhaladtunk egy bezárt, ránézésre nemrég felújított turistaház mellett, ahol forrás vizét parancsolták bele egy műanyag csőbe, azon keresztül folyik bele a patakba. Jobboldalt római bánya bejárata fedezhető fel, itt tábla is volt kihelyezve. Itt találkoztunk egy pópával és tovább folyamatosan jövő apácákkal, akik Doamne ajuta (Isten segítsen) köszönéssel viszonozták a mi Jó napotunkat- nem tudtam, erre mit kéne mondani. Biztosan hétvégi kiránduláson vettek részt.

Elértünk egy rövid, de nagyon látványos sziklaszoroshoz, amin keresztül teljes szélességében folyt a patak- itt a szikla aljában-oldalában egy kifeszített sodronyba kapaszkodva lehet megúszni száraz lábbal. Onnan már mindjárt a vízesésnél voltunk. 

Nem túl bővizű, de lehet, csak most, amikor a Beusnita is teljesen száraz volt, de látványos, meglehetősen magasról csordogáló. Egy darabig üldögéltünk, szemünkkel követve a víz útját. 

Visszafele sem mondhatni, hogy gyorsabban haladtunk, más szögből látva más látványosságok késztettek megállásra, meg a turistaházat is megvizslattuk közelebbről. 

Képekben az út elejétől:

Még néhány fotó a vízesésről, ha már ő a bejegyzés főszereplője:

A túra könnyű, szintemelkedés kevés, egyáltalán nem fárasztó. Az utat nem lehet eltéveszteni, csak a vízeséshez vezet. Úgy 4  km lehet, egy óra oda, egy vissza. 

A nap további részében a Duna megtekintése volt a cél, s a GPS-re bíztuk magunkat- nem először bántuk meg. Az említett köves útra vezetett minket, hosszú kilométereken keresztül kerültük a gödröket, s hogy még emlékezetesebb legyen a kaland, egyszer csak szokatlan zörgés-fémes hang törte meg a kerék alatt recsegő kövek hangját. Fék, mitörtént- csak a pótkerék esett le, kirázkódott a tartószerkezet csavarja. Mire azt megtaláltuk... de én szúrtam ki, hosszas keresgélés-pásztázás után. Probléma megoldva, mehettünk tovább. De a nap további látványosságai feledtették ezt a kis bosszúságot. Következő bejegyzésben beszámolok róla.